Életemben először esett ki a számon ,hogy utálom a lovakat.Halkan szitkozódtam,mintha ezzel talán enyhíteném a bal lábamból feltörő mély fájdalmat.Az enyhe reggeli fuvallat apró porszemcséket hordott,én pedig kénytelen voltam a szemem elé kapni két kezem,amely addig a tátongó,nyílt sebet takarta.Éreztem,ahogyan a mélységesen kegyetlen érzés újra átfut azon testrészemen,mely megsérült ; a fájdalom.Már nem csak a lábam miatt éreztem,hanem az üresség miatt is.Valamit elvesztettem,és nem kellett sok idő,hogy rádöbbenjek,valójában kit is.Nauszikát,aki Szélvihar távozása óta jelentette nekem a világmindenséget.Ő volt az,akiért hajlandó voltam hajnali öt órakor is akár felkelni,hogy megnézzem,minden rendben van-e körülötte,és aki újra megtanított szeretni.Most azonban,nem volt ott mellettem,amely meglehetősen nagy hiányérzetet,és kétségbeesést keltett bennem.Küzködve könnyeim ellen felálltam,s ahogy bírtam,lábon maradtam.Körbefuttattam tekintetem a tájon,torkomból felszakadt egy mondat...
- Nauszika!Gyere vissza...gyere vissza kérlek!-hangom végigszaladt a környéken,de Őt sehol sem láttam.Az utolsó szavakat végül nem bírtam ki állva.Lerogytam a vad,gyönyörű zöld fűre,amely már a farm területén kívül esett.Pár perccel ezelőtt úgy éreztem,szabad vagyok.Végre elszabadulhattunk Nauszikával,csakis mi,csak ketten,titokban,a hajnal leple alatt.Hiszen a szüleim sohasem engedték volna meg,hogy kilovagoljak a ménnel,amíg nem elég megbízható.Tudtam,hamarosan a farmon elkezdenek keresni,és valószínűleg pár órán belül meg is találnak.Vissza akartam sietni,még azelőtt,mielőtt ez bekövetkezne.De mit mondjak,hogy ha észreveszik,Nauszika nincs sehol?Hogyan mondhatnám el,hogy elvesztettem a legjobb barátomat,az én ostoba hibámból?
Évek teltek el azóta.Mondanom sem kell,amikor anyuék rám találtak,ott azon a mezőn,könnyáztatta arcommal,mérhetetlenül megijedtek,és természetesen dühösek voltak rám.Azt mondják,az idő begyógyít minden sebet.Mégis,valahogy úgy érzem,az esethez kapcsolódó hegek még mindig nem simultak el.Köszönhető talán ez az én ostoba önmarcangolásomnak is,és annak,hogy szinte égetett a vágy,hogy legalább egyszer a mén szemébe nézzek,és köszönetet mondhassak neki.Mert megérdemelte,sőt,több mint hogy megérdemelte...
A szobában sötét terjengett,így hogy egy kis világosságot varázsoljak a szobámba,a lehető legegyszerűbb módon felhúztam a redőnyömet.A beszabaduló fénytől hunyorognom kellett,és alkalmazkodni hozzá.Sietve a fürdőszobába támolyogtam,még-még szinte félálomban szenderegve.Ideje volt rendbe szednem magam,még hozzá gyorsan,ha nem akarom lekésni a reggeli túralovaglást a hegyekben...
Majdnem orra bukva futottam le a házunk lépcsőjén,amikor hirtelen Mary-val találtam szemben magam.
- Végre,száz év után felébresztett a herceged,Csipkerózsika?-viccelődött a velem egykorú lány,aki történetesen az elmúlt évek során a legjobb barátnőm lett.Vállig érő,hullámos szőke haja volt,kerek,szép arca,és modelleket megalázó,vékony alakja,na meg persze az a szórakozott természete,amit feltehetően apjától örökölt.
- Nem,hanem inkább úgy mondanám,valaki halálra rémisztett a lépcső alján,ugyanis még részben aludtam,amikor lejöttem...- vágtam vissza neki morcosan,miközben elcsentem a konyhapulton lévő gyümölcsöstálkából egy szép piros almát,természetesen nem magamnak,hanem Queen-nek,annak a gyönyörű palomino kancának,akit most lovagoltam.Mary csak mosolyogva megrántotta a vállát,a tőle megszokott reakciót kiváltva.
- Ashley küldött valójában,hogy szóljak neked,fél óra múlva indulunk,mert tegnap szóltál neki,hogy te is jössz.- szólalt meg,amikor már egymás mellett sétáltunk az istálló felé a díszkővel kirakott úton.Reggel imádtam itt sétálgatni,a fű és a szalma friss illata,valamint a rendezett,szép környezet,és persze a lovak látványa miatt is.Jó volt végignézni,ahogyan a farm kezd ébredezni,mint minden nap.Olyan ez,mint a mókuskerék napról-napra,állandóan forog...mégsem unod meg.
- Akkor mond meg Ashley-nek,időben oda fogok érni,nem kell aggódnia.- válaszoltam egy kissé ingerülten.Amióta az a lány a farmra került,túravezető gyanánt,az élet fenekestül felfordult.Miatta.
Az apám szerette volna a farmunkat fejleszteni,új dolgokkal és lehetőségekkel bővíteni,hogy idevonzza a lovagolni,vagy csak nézelődni vágyó embereket.Amikor megörökölte a lovasbalesetben elhunyt nagybátyjától a Toscana farmot,igyekezett hogy a lehető legszínvonalasabbá varázsolja, amely csak létezhet a környéken.Több-kevesebb sikerrel mindig építgette kicsit a farmot,míg egy csodálatos hellyé tette.Több legelő és karám,modern,kényelmes istálló,egy nagy fedett lovarda,több pálya,valamint a gyönyörű környék azóta sok lovast vonzott ide.Persze ez több alkalmazottat is igényelt,akik között szerepelt Ashley is.Túravezetői képesítéssel,és még számos diplomával rendelkezett,így nem volt kérdéses,hogy kit vesznek fel a lovastúrák,kirándulások vezetőjének és szervezőjének helyére.Naná,hogy Ashley Evans-t.Bár tudtam,a lovakkal nagyon jól,szeretettel bánt,de az emberekkel néha túlságosan elítélő,és közömbös volt.Egyik közellenségeként engem tartott számon,főleg azért,mert sokszor megnehezítettem az életét a farmon.Elvégre,az első perctől kezdve ki nem állhattam.
Mary elviharzott,mint aki megsértődött volna előbbi mondatomat illetően.Apró pontok jelentek meg az úton,melyek egyre gyorsabban kezdtek sokasodni.Kapucnimat mélyen a fejembe húzva próbáltam védeni magam a szemerkélő esőcseppek ellen.Ennél már nem is lehetne rosszabb ez a reggel...
